|
 |
Amióta kitudódott, hogy gyermeket várok, édesanyám tanácsára elkezdtem enni a pempőt. Eleinte naponta reggel és este egy kávéskanálnyit fogyasztottam belőle. A pempőtől nem érzem az ilyenkori fáradtságot, levertséget. Az orvosi vizsgálatok is igazolják, hogy nagyon jó tőle a vérképem, a vizelet eredmény. A hajhullásomat és a köröm berepedezését is meggátolja. Jelenleg 7 hónapos vagyok a kicsivel és napi 3-szor eszek a pempőből. Ilyen jó eredmények mellett az orvosom sem látja szükségességét, hogy más készítményt szedjek. U.E. - Ács Biztos van olyan szülő akinek a gyermeke nem hajlandó gyümölcsöt fogyasztani. Én is ilyen voltam. Kb. fél évnek kellett eltelnie, mire a nagyfiam (4 éves) egyáltalán megkóstolta a pempőt, úgy hogy picit megnyalta a kanalat, amit az öccse (2 éves) használt, amikor bevette a Pempőt. A kicsi visít ha nem kap minimum 2-3 kanálnyit, nincs is gond az emésztésével és az étvágyával. Mi mindig versenyt csináltunk a beadásával. Most hogy már rendszeresen eszi, javult az étvágya, napi kétszer van széklete (olyan amilyennek lennie kell). Eszik gyümölcsöt és nem annyira beteges. Ha beteg is 2-3 nap alatt rendbe jön és nem 3 hétig taknyos mint azelőtt.
B-né Sandra, Süttő A húsz hónapos kisfiam (kupp+ láz) kutyaköhögés rohamokat kapott. Őszintén megmondom először a doktor által javasolt dolgokkal kezdtem kezelni. A legkisebb megerőltetésre is hosszú köhögésrohamok jöttek rá. Kattogott a háta, sípolt a légzése, folyt a nózija, kb. 2-3 napig 38 fokos láza volt. Az unokaöcsém négy hónapos, ugyanezekkel a tünetekkel 6 napig volt kórházban. Ma már két óránként kapja a Szirupot, szépen szakadozik fel a váladék, rendesen ürül a hurut. Ma is köhög néha terhelésre, de már jól ki tudja köhögni. B-né Szandra, Süttő A Heiwa teával kapcsolatban szeretnék egy tapasztalatot veletek megosztani. A húgom kisfia most 2 hónapos (a nagyobbik 2 éves) és napi teendőkkel (szoptatás, főzés, éjszakázások, hasfájósság és sorolhatnám) kapcsolatos stresszhatások csökkenése érdekében ajánlottam neki a teát (3 dl vízzel megcsinálva, mert a 2 db-t túl erősnek tartja) és már fél órával elfogyasztás után azt mondta, hogy most már jöhet bármi. Teljesen megnyugodott és még egy nagyon fontos dolog: mióta a teát issza, nem kellett neki pótlásként tápszert adnia a kisfiának mert volt elég teje. Nála a nyugodtsággal visszaállt a tejtermelődés is. Érdemes mindenkinek kipróbálnia, hiszen az éjszakai alvászavarokat is javítja. Én a kisfiamnak adom esténként mézzel a 2 dl-t elfelezve kapják. Még mindig felkelnek, de már nincs minden egyes felkelésnél hiszti, hogy nem akar egyedül aludni. A kisfiam (26 hónapos) szeptemberben kezdte a bölcsit, reggel kap 1-2 dl Heiwa teát, amit kb. 15 percig áztattam. Már a 3. napon ott evett, é aludt is 2 órát. Sírdogált, de nem volt vészes. B-né Sandra, Süttő Egy-két éves kislányt hetente 2-3-szor hordtak be a kórházba beöntésre. Egyáltalán nem volt széklete. Javasoltam, hogy szedjen naponta elrágcsálva két szem Morningot. Néhány napon belül beindult a napi széklet. B. K. - Pilismarót Mivel a havi ciklusom teljesen felborult (két hetente jött meg, vagy 1 hónapig volt meg), elkezdtem szedni a Helenát reggel - este 2 - 2 szemet, mára már rendeződött a dolog. Kb. 1 hónapja szedem, a hajam sem hullik már csomókban, nem vagyok olyan fáradékony. Az alakformálásomban is sokat segít, mivel folyamatosan szedem étkezés előtt. B-né Szandra, Süttő Három éve használom a Green Helenát. Nagyon jó a vérképem, nyugodtabb vagyok, a gyomoridegre is kiváló. A fiam idén február óta kap napi fél szemet. A két éves kontroll labor eredménye kiváló. A gyerekorvos csodálkozott, hogy nem vérszegény mert a koraszülött babák általában azok. Azt mondta, hogy csak így tovább és gratulált a fiamhoz és a jó eredményeihez. A Green Talentet egy hete szedi, szétrágja, ízlik neki. Hálás vagyok, hogy ilyen kiváló termékeket megismerhetek és fogyaszthatok. G.A. - Vásárosdombó Kislányom szeptemberben kezdte az iskolát. A délutáni órákban már nagyon fáradt volt és elaludt a könyv felett, nem tudott összpontosítani a tanulásra. Elkezdtük használni a Green Talentet és ezek a problémák megoldódtak. Rövidebb idő elég a tanuláshoz és jobban tud figyelni. Sz.A. - Szlovákia Egy fiatal házaspár vásárolt Previt+ Rezveratrolt, mert a fiatalasszony gyakran szédült és fájt a feje. Mindezek mellett már 4 éve sikertelenül próbálkoztak, hogy kisbabájuk legyen. A termék fogyasztását követően a hölgy panaszai megszűntek, és amikor elfogyott az egy doboz Rezveratrol, akkor teherbe esett. Jelenleg a boldog kismamák mindennapjait éli. Mindenkinek jó szívvel ajánlom, aki hasonló gondokkal küzd. B.E. - Almásfüzitő Én most a teát és a Ligetszépét fogyasztom és egy hét alatt 2,5 kg-al formálódott az alakom. Szeptemberre el fogom érni a -10 kg-ot! B-né Sandra, Süttő Fogzáskor (szemfoga jött) adtam napi 2X0,5 Herbalance Junior Rágótablettát a kisebbik fiamnak. Általában kb. 10-15 nap nyűgösködés, minimum 3-5 nap hasmenés kísérte a fogacskák jövetelét, amióta a Junior tablettát szopogatja ez az idő kb. 6-9 napra redukálódott. B-né Sandra, Süttő A nagyfiam sajnos nem úszta meg az influenzát. Ő nem eszik és nem iszik meg mindent, hiába négy éves, idegenkedik mindentől. A gyógyszertári C-vitamin készítmények helyett a mi csipkebogyós c-vitaminunkból csináltam cukorral limonádét (0,5 víz, 1,5 ek. cukor + 2 db C-vitamin). Mivel nem evett semmit, így gondoltam nem árt, ha némi szénhidrátot is kap. Kapott Junior rágótablettát 2 db-ot, a limonádé mellé. Kapott még teát, gyümölcslevet, amennyit elfogadott. B-né Szandra, Süttő Mióta megszültem a gyermekeimet, azóta nagyon hullott a hajam és a körmöm nagyon rossz állapotban volt. Töredezett, szétvált és nem tudtam megnöveszteni. Fél éve vagyok a Herbalance munkatársa és azóta szedem a termékeket, szinte az összest. Egy hónapja vettem észre a változást. A hajam a Sampon és a kondicionálónak köszönhetően gyönyörű lett és nem hullik. A körmöm pedig a méregtelenítés és a bevitt vitaminoktól végre egészséges és növeszthető. P.Z-né Első találkozásom a Herbanet balzsammal akkor történt, amikor gyermekem nekiesett az ajtónak és felrepedt az arca. Ezt napok alatt forradásmentesen begyógyította. Később a gyermekem nagyon beteg lett, egy ritka vírusban szenvedett. Az egész teste csalánkiütéses volt, hajlatai, szája- és szeme környéke kirepedezett, a gyerekhez hozzáérni sem lehetett, mert ordított a fájdalomtól. A kórházból hazatérve a balzsammal kezdtem el kenni, miután az ott kapott kenőcs nem használt. Két nap múlva, amikor kontrollvizsgálatra mentünk, az orvosok meg voltak lepődve, hogy ez a kirepedezett bőr milyen szépen gyógyult. Azóta a balzsamot és a testápolót is napi szinten használja az egész család. P-né L.Sz. - Vásárosdombó Serdülőkorban lévő gyermekem minden reggel és este tömény Szájvízzel keni be az arcán lévő pattanásait, ezután Herbanet Balzsammal keni be. Jótékony hatását érzi az arcbőrén. K.E. - Esztergom Kéthónapos unokám előző éjjel semmit sem aludt, annyit sírt. Javasoltam kenjük be fürdés után testápolóval, hátha nyugodtabb lesz tőle. Mert magamon is tapasztalom, hogy a tusfürdő és a testápoló felér egy aromaterápiával, mert úgy alszom tőle, mint a tej. A pici négy órákat aludt egyfolytában a tusfürdőtől és a testápolótól. A kis bőre és puha, bársonyos lett tőle. Pedig előtte száraz, cserepes volt neki. U.J-né - Ács Egy három éves kisfiút hoztak hozzánk, mivel tele volt az egész teste ekcémával. Bármit kaptak rá, semmi sem használt, illetve már csak tisztán vízzel fürdették. Elfogadták tőlünk a testápolót és pár hét után boldogan közölték velünk, hogy a gyerekről eltűnt az ekcéma. N.K.J. - Sopron Férjem amióta szedi - Ligetszépe, kb. 0,5 liter tea, Rezveratrol, Lutein, Junior, Fokhagyma - egyszerűen sokkal jobban érzi magát. B-né Szandra, Süttő Van néhány szűk ruhadarabom, ezért döntöttem a Herbalance Slim Patch kipróbálása mellett. Meglepődve tapasztaltam, hogy nincs olyan nagy éhségérzetem délelőttönként, mint azelőtt. Az ételekből is sokkal kevesebbet tudtam enni. Például a délelőtti 2 alma helyett csak 1-et! Az ebédből is jóval kevesebb is elég volt. Úgy éreztem, hogy már nagyon jóllaktam pedig csak a felét ettem meg. Viszont az anyagcserém is gyorsabbá vált! Kíváncsian várom a kúra végét! S-né Klári - Süttő Én is kipróbáltam a Beauty Line termékcsaládot. Olyan meleg volt a fólia alatt a bőröm mintha kályha mellett álltam volna. A testradírral leradírozott bőröm olyan lett mint a gyerek popsija. A kettős alkalmazásával sokkal feszesebb lett a bőröm. Nagyon jó készítmények. Tényleg jó alakformálást lehet vele elérni. B-né Sandra, Süttő Amióta megvannak a csemetéim sajnos mindenre azonnal felébredek, ma már olyan rossz, hogy kb. 1-1,5 óra mire sikerül elaludnom. A mágnessel alszom mostanában, az elalvási időm kb. 40 perc és 1 óra, és mélyebben alszom mert van, hogy meg sem hallom az ágyunk mellett a babyphont. B-né Szandra, Süttő A gyerekek születése után, miután a második fiam is 16 hónapig szopott csak most kezd beállni a menstruációs ciklusom. Amióta úgy-ahogy megjött mindig is gondom volt a menstruációm mennyiségével. Én ezt a mágnessel oldottam meg. Estére rátettem a méhemre és már másnaptól „rendes" lett a „mensim". B-né Sandra, Süttő
|


|
|
|
|